Kiderült, mennyivel drágul a benzin január elejétől

Valószínűleg jóval a régiós átlag fölé ugrik majd.

Egy európai uniós szabály miatt januártól jövedékiadó-emelés lesz a hazai benzinre és a gázolajra, ezzel az a cél, hogy megússzuk a már évek óta levegőben lógó kötelezettségszegési eljárást – írta meg a Portfolio. A nyáron bejelentett adóemeléssel azonban a kormány kicsit túlbiztosította magát és az adómérték egészen 420 forintos euróáárfolyamig elegendő, így korábban voltak olyan feltételezések, hogy végül alacsonyabb díjszabást vezetnek be - de nem így lett.

A NAV oldalán láthatóak a legfrissebb jövedékiadó-módosítások, ami alapján most már biztosra mondható, hogy 2024 január 1-jétől a benzin esetében 152,55 (ha a brent 50 dollárnál olcsóbb, akkor 157,55) a gázolajnál pedig 142,9 (ha a brent 50 dollárnál olcsóbb, akkor 152,9)forint lesz literenként az adó mértéke.

A jövedéki adó megemelésével a literenkénti üzemanyagár jóval a régiós átlag fölé fog vélhetően ugrani, és bár elméletileg elképzelhető volt, hogy változtatni fognak az adónem nyár elején bejelentett mértékén, azonban november elején már Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy eldöntött tény: január 1-től 41 forinttal emelkednek az üzemanyagárak. Az áfát is ide véve összességében 41,3 forintos drágulásra lehet számítani januárt 1-től a hazai benzinkutakon.

A lap azt írja, Magyarország már évek óta kockáztatta a kötelezettségszegési eljárást azzal, hogy az uniós szintnél alacsonyabban határozta meg a jövedéki adó szintjét.

A forint gyengülése ahhoz vezetett, hogy az Uniós minimumszint alá esett a magyar jövedéki adó.

Jelenleg a benzin literéért 120 forintot, a gázolaj literéért pedig 110,35 forintot kell fizetni Magyarországon jövedéki adó címén, ez az aktuális 381 körüli forintárfolyam mellett a benzin esetében csak 0,314, a gázolajnál pedig 0,289 eurót jelent, ami előbb vagy utóbb tényleg eljárást vont volna maga után.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek