A Fertő napja: vasárnap civilek piknikeznek a tóért

A fertőrákosi Mithrasz étterem mögötti magánterületen vasárnap 15 órakor kezdődik az a civil rendezvény, ami A Fertő tó napja elnevezéssel beszélgetést és egyeztetést kezdeményez a fertőrákosi öbölben tervezett beruházással kapcsolatban.

A Fertő tó barátai csoport nyilvános rendezvényén a szervezők hangsúlyozzák, a találkozó civil és pártsemleges, ahol a strand múltjáról, a fejlesztés lehetőségeiről fognak beszélgetni. A témák között szerepel a régi emlékek mellett az is, ki miért szereti a Fertő tavat, mlyennek képzeli el az új strandot, mi lesz a fejlesztés hatása a környező falvakra, szükség van-e még egy szállodára vagy kulturált kutyastrandra. A meghívottak között vannak környezetvédelmi szakértők, civil hozzászólok, különböző területek szakemberei és a Freunde des Neusiedlersees képviselői is. A szervezők azt kérik, a résztvevők lehetőleg vigyenek magukkal egy nagy, lehetőleg színes strandtörölközőt. Hozzáteszik, a rendezvényen betartják az ajánlott egészségvédelmi intézkedéseket, és ügyelnek a megfelelő távolság betartására. A járványügyi helyzet és az ezzel kapcsolatos rendelkezések folyamatosan változnak, ezért kérik, mindenkinél legyen arcmaszk is!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek