Menet közben esett ki a buszból egy iskolás lány

A sofőrnek csak akkor tűnt fel, amikor az utasok kiabálni kezdtek.

Menet közben esett ki a buszból egy iskolás lány Szigetszentmiklóson, kedden délután. Szerencsére csak könnyebben sérült meg - hangzott el az RTL híradójában.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Édesapja azt mondta, a sofőr észre sem vette, hogy az úttestre zuhant. Amikor az utasok kiabáltak neki, akkor megállt, megkérdezte a gyereket, minden rendben van-e, majd amikor azt a választ kapta, hogy igen, így a jármű folytatta útját.

A gyereket végül osztálytársai kísérték haza. Szülei innen tudták meg, hogy mi történt vele. Azonnal kórházba vitték.

A Volánbusz a csatorna érdeklődésére azt közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben, és elnézést kérnek kollégájuk hibájáért. Szerintük a sofőr még a telefonszámát is megadta a sérült gyereknek, ha a szülei beszélni akarnának vele.

Ugyanakkor szerintük a buszvezető nem a szabályoknak megfelelően járt el, hiszen mindenképpen mentőt kellett volna hívnia. A rendőrök gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak nyomozást, az ügyben egyelőre nincs gyanúsított.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek