Keresik a legszebb házat a Fertő vidékén

A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület és a Civilek a Fertő-tájért Egyesület idén is meghirdeti pályázatát.

Fertőrákos, Balf, Fertőboz, Hidegség, Nagycenk, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak, Fertőd, Sarród és Fertőendréd épületei pályázhatnak három kategóriában, amennyiben 2017 után épültek vagy újultak meg, illetve korábban nem neveztek a díjra.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az első kategóriában a 2017 után felújított épületek nevezhetnek. Fontos szempont a bírálásnál, hogy milyen anyagokat használtak, hogy illeszkedik az ingatlan a világörökség szellemiségéhez, ugyanakkor a mai kor igényeihez is.

Keresik a legszebb új építésű épületet is, amit tulajdonosa, tervezője, vagy bármely ajánló – a tulajdonos és a tervező együttes hozzájárulásával – nevezhet. A zsűri egyik szempontja, hogy az épület hogyan illeszkedik a környezetéhez, értve ez alatt a tájat, az utcát, tehát a tágabb és szűkebb kulturális határokat. Nézik a felhasznált építőanyagok és szerkezetek minőségét és külön szempont az energiatudatosság is.

A tavalyi nyertes hegykői ingatlan.
Meander

A harmadik kategória a legszebb természet-, klíma- és energiatudatos épület a Fertő-vidéken. Ez a Civilek a Fertőtájért díja. A nevezéasre alkalmas épületnek meg kell felelnie az előző két kategória valamelyikének, ami a tájba, településbe, utcába való illeszkedést illeti, vagyis szépnek kell lennie.

A pályázat ennél sokkal több feltételt tartalmaz, ráadásul határidő is szoros: december 31. A részleteket megtalálják a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa honlapján.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek