Megújult Magyarország egyik legkülönlegesebb vasúti megállója

Fertőszentmiklós és Pomogy (Pamhagen) országhatár között a tavasz folyamán korszerűsítették a vasúti pályát. A 9-es vasútvonalon, azaz a Fertővidéki Helyiérdekű Vasúton egyetlen működő köztes megálló van , ez pedig Fertőszéplak-Fertőd. Érdekessége, hogy kizárólag osztrák GYSEV-Raaberbahn és ÖBB szerelvények állnak meg itt, Pomogy és Fertőszentmiklós irányába viszont magyar tarifával lehet közlekedni.

Keszei László
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vasútvonal felújításával a vasúti megálló felújítása is megtörtént, méghozzá igazán előremutató módon. A megállóhely akadálymentesített lett és magasperont kapott, kihelyeztek több vandálbiztos padot és kukát, esőbeállót, valamint egy utastájékoztató kijelzőt és hangszórókat is. Az autóval érkezőket egy vadonatúj, bekamerázott P+R parkoló várja 4 férőhellyel, plusz két mozgássérült parkolóval, a kerékpárosoknak pedig fedett B+R kerékpártárolót alakítottak ki, ahova összesen akár 10 kerékpárt is le lehet támasztani. Átépítették a vasúti átjárót, a közút mellett a járda és a nemzetközi kerékpárút is fény- és félsorompóval lett biztosítva. A kerékpárútról pedig közvetlen csatlakozást biztosítottak a parkolóba, azzal együtt pedig a vasúti megállóhelyre is.

Keszei László

Sajnos a korszerűsítésnek áldozatául esett a százéves őrházépület, mely közvetlenül a vasúti átjáró mellett állt.

Bontás alatt az őrházépület 2020 májusában
Keszei László

Ami pedig a vonat kínálatot illeti: volna még mit javítani, hiszen hétköznap 5 pár, hétvégén pedig mindössze 3 pár vonat jön el Nezsiderből, illetve Bécsből Fertőszentmiklósig, a többi csak Pomogyig közlekedik.

Fertőszéplak-Fertőd vasúti megállóhely felújítás után
A fotóra kattintva galéria nyílik
Keszei László
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek