Tavaszi idő lesz szilveszterkor

Csak néhol köszönt be a fagy, eső azért még lehet.

Szilveszter napjának hajnalán mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet, a szélvédett, derültebb tájakon gyenge fagy is lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet kiterjedése gyorsan csökken ugyan, de főként az Északi-középhegységben és környékén egész nap borult, párás maradhat az idő. Néhol szitálás előfordulhat, északon estétől, késő estétől eleredhet az eső. A déli szél a Dunántúlon megélénkül, sőt meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között valószínű, a tartósabban borult országrészekben több fokkal hűvösebb lesz.

Hétfőn, újévre virradóra 2 és 7 fok közötti hőmérséklet várható, majd 5 és 11 fok közé melegszik fel a levegő. Eleinte jobbára borult lesz az ég, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, és kisüt a nap.

Kora délutánig sokfelé eshet az eső, de délelőtt a Dunántúlon, délután pedig már a Tiszántúlon is megszűnik a csapadék. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek