Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat „azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni", idézi az MTI az emberi erőforrások miniszterét, aki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút.
Kásler Miklós közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nyolc oldalon összegezte köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat.
Azokból minden iskola ki tudja választani az adott intézményhez „passzoló eljárásrendet”, ami három dolog együttes teljesítését igényli - tette hozzá. A miniszter ezek között említette „a vírusnak a levegőn és a felületeken keresztüli terjedésének megakadályozását”. Ennek minden lehetőségét felsorolták, így azok teljesítése lehetséges- mondta Kásler.
Úgy fogalmazott: „a tanévkezdés ennek megfelelően hagyományosan indulhat, azzal a többlettel, hogy ezeket a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni”.
Egyúttal figyelmeztetett arra,
• kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását,
• meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot,
• szájmaszkot kell viselni,
• és nagyon gyakran kezet kell mosni.
Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.
Úgy véli, ha megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra.
