Trump szerint Orbán a legkeményebb ember Európában

Kampánykörútján a magyar miniszterelnököt dicsérte.

Donald Trump, a republikánusok vezetője, Joe Biden jelenlegi amerikai elnök kihívója elkezdte kampánykörútját, aminek keretében gyűlést tartott az iowai Mason Cityben – írja az Index.. A volt amerikai elnök beszédében váratlanul elhangzott Orbán Viktor neve is.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A volt elnök a Capitolium ostromának hároméves évfordulóján mondott beszédet, és leszögezte, hogy a 2021. január 6-i eseményekkel el akarják hitelteleníteni, valamint az FBI-nak köze lehetett az ügyhöz. „Az egész ügy egyszerűen smafu. Bűzlik” – mondta Trump, aki ellen négy büntetőeljárás is folyik az akkori zavargások miatt.

Az iowai beszédnek volt magyar vonatkozása is, ugyanis Donald Trump a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort állította példaként a hallgatóság elé.

"Orbán Viktor a legtekintélyesebb ember – a legkeményebb Európában, és talán Európán kívül is" – hangsúlyozta.

A lap felidézi, Donald Trump nem először emlegeti a magyar miniszterelnököt a beszédeiben. Tavaly novemberben például egy New Hampshire-ben tartott kampányrendezvényen szerette volna méltatni Orbán Viktort, de közben nem sikerült jól belőnie, hol is fekszik Magyarország.

"Hallott már valaki Orbán Viktorról? Ő Magyarország vezetője. Magyarország pedig Ukrajnával és Oroszországgal is határos" – tájolta be a miniszterelnök területét.

De ez még nem minden, az amerikai elnöknek voltak egyéb összezavaró kijelentései is New Hampshire-i fellépésén, gyakorlatilag összekeverte Törökország és Magyarország vezetőjét.

"Van egy ember, Orbán Viktor, hallott már róla valaki? Valószínűleg ő az egyik legerősebb vezető a világon. Ő Törökország vezetője" – dicsérte valamelyik elnököt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek