Újra dolgozhat független bábaként Geréb Ágnes

Több kismama megkereste már.

Tavaly decemberben kapott újra engedélyt Geréb Ágnes arra, hogy ismét független bábaként dolgozhasson.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Geréb Ágnes még 2018 - ban ítélték el két otthon született baba halála miatt. Kegyelmet kapott Áder János köztársasági elnöktől, így nem kellett két évre börtönbe mennie.

Szülész-nőgyógyászként és bábaként viszont nem dolgozhatott. Az eltilása 2021-ben lejárt, de most állhat vissza a munkába.

A bába az RTL Híradójának elárulta, már több kismama is megkereste. Otthonszülésnél még nem segített, mióta visszakapta az engedélyét.

Új lesz számára, hogy az otthonszülésnek már van jogi háttere. . Korábban sem volt tilos, de nem voltak meg a keretei sem.

A 24.hu hozzátette, a független bábaság mellett Geréb Ágnes a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei hajléktalanszállóján fog önkéntes nőgyógyászként segíteni.

Geréb azt is elmondta, azon dolgozik majd, hogy kevesebb legyen a beindított szülés.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek