A szegedi Momentum és az aHang közösen tiltakozott szombaton Szegeden, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Püspöki Hivatala előtt. A demonstráció apropója, hogy az egyházmegye kivágná a városban a püspöki stadion mellett található hathektáros véderdő jelentős részét, hogy oda katolikus iskolát építsen. A tüntetés váratlan pillanata volt, amikor kiderült, hogy a szomszédos Dóm téren, fent a fogadalmi templomban Novák Katalin köztársasági elnök barátnőivel múlatja az időt - számolt be a Szegeder.
Minden évben kifogásolható a levegő minősége Szegeden, annak ellenére, hogy ott a legtöbb az elektromos közösségi közlekedési eszközök aránya az egész országban, és a távfűtést is geotermikus alapokra helyezték, a kivágásokkal a helyzet még rosszabb lehet.
A lap azt írta, a demonstráció vége felé kiderült, hogy Novák Katalin köztársasági elnök a Dómban van. Néhány perc múlva a szervezők vezetésével a tömeg átvonult a Dóm előtti térre, ahol egy fát formázva próbálták meg felhívni a figyelmet a véderdő helyzetére.
„Voltak embereink itt a Dómnál, ők szóltak, hogy Novák Katalin itt van. Ezen felbuzdulva gyorsan átjöttünk, hátha sikerül szóba elegyedni vele. Pont akkor jött ki társaságával, és arra hivatkozva, hogy privát programon van, nem akart nyilatkozni, megpróbálta leállítani a felvételünket is” – mesélte a Szegedernek Borsik Viktor, a Momentum politikusa.
Egy petíciós ívvel lépett oda a köztársasági elnökhöz, arra kérve, hogy írja alá és próbáljon meg hatni Kis-Rigó László püspökre, de Borsik elmondása szerint Novákon nem mutatkozott túl nagy nyitottság a témára.
A természetszeretetéről is ismert, szegedi származású köztársasági elnök Facebookon posztolt is később a városban tett látogatásáról, „barátnős hétvége Szegeden”, írta egy a Dóm előtt készült mosolygós képhez. Novákot pár napja Mihálik Edvin momentumos politikus is kérte egy nyílt levélben, hogy segítsen megakadályozni a fakivágásokat, de választ nem kapott.
A tervezett fakivágás az elmúlt hónapokban több ellentétet is szült a szegedi városvezetés és a püspökség között. A város meg szerette volna tartani a fákat, de novemberben a kormány kiemeltté nyilvánította az iskolaépítéssel kapcsolatos beruházást, majd a véderdő településképi védelmét tette semmissé.
Az egyházmegye szerint nem igaz, hogy tarra vágnák a hathektáros erdőt, a Szegedernek korábban azt írták, hogy „az értékes és megtartható növényzetet figyelembe fogják venni már a tervezés során is”.
