Több mint hetven év után újra lehet alkoholt kapni Szaúd-Arábiában

Persze nem mindenkinek.

Szaúd-Arábia közölte, több mint 70 év után megnyitja első, alkoholt árusító boltját az ország fővárosában, Rijádban - írja az Index.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A boltban kizárólag a nem muszlim vallású diplomáciai személyzet kiválasztott tagjai vásárolhatnak majd, akik egyébként eddig is fogyasztottak alkoholt az országban, csak eddig lezárt papírtasakokban, vagyis az úgynevezett „diplomata tasakokban” hozhatták csak be italukat az országba. Arról egyelőre sincs szó, hogy a vendégkört kiterjesztenék a többi, az országban tartózkodó külföldire.

Az új üzlet Rijád diplomáciai negyedében lesz, a városközponttól nyugatra. Egy belső forrás szerint a bolt már néhány héten belül kinyit.

Természetesen szigorú szabályok mellett lesz csak lehetőség az alkoholizálásra

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek