Ma láthatja a napot, élvezheti a szelet, és fázni sem fog nagyon

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5, 10 fok között várható.

Ma legalább néhány, főként a Duna-Tisza közén több órára kisüt a nap, miközben nyugatról kelet felé frontális felhőzet terjeszkedik, amely az esti, késő esti órákra fokozatosan beborítja az országot. Napközben még inkább csak a Dunántúlon helyenként, késő délutántól, estétől viszont északnyugat felől egyre többfelé várható csapadék - zömmel eső, zápor.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Főleg a Duna-Tisza közén élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél, majd délután átmenetileg nagy területen délnyugatira, ezt követően estétől ismét északnyugatira fordul a szélirány, és ekkor az Észak-Dunántúlon már ismét lehetnek viharos lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5, 10 fok között várható, de az északkeleti határ közelében, valamint néhol a Dunántúlon ennél kissé hidegebb is lehet. Késő este általában 0 és +6 fok között alakul a hőmérséklet.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek