„Innentől kezdve a kiszolgáltatott sértettek évtizedes küzdelmének, valamint a sértetti képviseletnek semmi értelme, ha egy ilyen megtörténhet” - mondta a Telexnek Gál András, aki számos egyéb zaklatási ügy mellett a bicskei gyermekotthonban szexuális zaklatásnak kitett fiatalok ügyét is vitte, egészen a Kúriáig.
Pénteken derült ki, hogy Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelemben részesítette a gyermekotthon igazgatóhelyettesét, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat.
Gál azt mondta, a mai napig beszél időnként a bántalmazott fiatalokkal. Az ügy egyik érintettje öngyilkosságot követett el, a többiek „pszichés roncsok lettek”, néhányuk alkohol-, gyógyszer- vagy kábítószerproblémákkal is küzd, a mai napig nem tudnak szabadulni az ügy hatásaitól.
Az igazgató, akivel szemben már korábban is felmerült a gyanú, - ám senki nem tett semmit a gyerekekért - végül nyolc évet kapott, amiért 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott az általa vezetett intézményben. A gyerekek azután mertek lépni, miután egy társuk vonat elé ugrott. Nem bírták tovább.
Legfiatalabb áldozata tízéves volt, és a férfi akkor közeledett hozzá először, amikor ő elmondta neki, hogy meghalt az édesanyja. „Gyászát és megilletődöttségét kihasználva úgy tett, mintha vigasztalná, ehelyett azonban szexuális cselekményt végzett vele” – olvasta az ügyész a vádiratból a tárgyaláson.
Az RTL Híradója megkereste a bicskei gyermekotthon egyik lakóját, akinek szerepvállalása nagyban hozzájárult, hogy 2016-ban lelepleződött a pedofil igazgató. A stáb arról kérdezte Juliánt, mit szól hozzá, hogy Novák Katalin elnöki kegyelemben részesítette a szintén elítélt igazgatóhelyettest, aki az ügyek eltussolásában vállalt szerepet a bíróság szerint.
Julián a Híradónak azt mondta:
„Nehezen felfogható a köztársasági elnök asszony döntése, nem kegyelemre méltó az az ember, aki hosszú éveken át asszisztált egy olyan bűncselekmény-sorozathoz, ami jóvátehetetlen károkat okozott sok emberéletben.”
Az egykor az igazgató által molesztált Julián, akit a kegyelemben részesített helyettes pénzzel próbált rávenni, hogy vonja vissza a vallomását, a konkrét döntéssel kapcsolatban azt mondaná Nováknak,
„szégyellje magát”.