A NAIH a Datadatnál nem állapított meg szabálytalanságot

Hollik István korábban tiltott adatkezeléssel vádolta meg a céget.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) lezárta azt a vizsgálatot, amelyet a legutóbbi országgyűlési választásokat megelőző sms-dömping ügyében indított. A Datadat most közleményben jelezte, hogy a közel két éven át készült jelentés semmilyen formában nem utal a Datadat-cégekre, mint elkövetőkre - írja a 24.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

„Ez a jelentés lezárja a hazug propagandakampányt, amelyet a magyar állampárt az elmúlt két évben folytatott a Datadat cégei és tulajdonosai ellen. A hamisan megvádolt társaság folytatja a rágalmazási pereket az érintett propagandalapok ellen” – közölte a cég.

A 2022-es választások előtt Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, bejelentéseket kaptak arról, hogy ismeretlen telefonszámról a baloldal támogatására buzdító sms-eket küldtek ki. Sok olyan címzett is jelentkezhetett, amely a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg. Hollik ekkor arról beszélt, hogy Bajnai Gordon és „az Amerikában kiképzett titokminisztere” a DatAdat nevű cégen keresztül titkos és tiltott adathalász-tevékenységet folytatott.

A Datadat akkor is tagadta a vádakat, most pedig hangsúlyozza: a NAIH számos vizsgálati jelentést mutatott be, de ezek semmilyen formában nem állapítottak meg törvénysértést a Datadat-cégek adatkezelési gyakorlatát illetően.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek