A sport, mint tudomány

Bemutatták A trianoni békediktátum hatása a magyarság sportjára című kiadványt is.

Az Országos Sporttudományi Kongresszust a Széchenyi István Egyetemen rendezte meg az Egészség- és Sporttudományi Kar közreműködésével a Magyar Sporttudományi Társaság. A több száz érdeklődőt vonzó tudományos rendezvényen a résztvevők sportszakmai és sporttudományi előadásokon ismerkedhettek meg a hazai kutatások legfrissebb eredményeivel. A hat plenáris előadáson túl további 150 előadás és úgynevezett rövid szóbeli prezentáció hangzott el, melyek összefoglalóit, kivonatait egy több mint százoldalas, a Magyar Sporttudományi Szemle külön számaként megjelenő kiadványban jelentette meg a Magyar Sporttudományi Társaság.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az idei XVII. országos kongresszuson is a „Sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában” mottó szellemében kerültek terítékre a sporttudomány területeit lefedő témakörök, a természettudományos kutatási eredményektől a társadalomtudományi vizsgálatok, elemzések bemutatásáig. Ezek között helyet kapott például a sport-innováció és az egyetemi sport is.

További érdekeség, hogy a résztvevők itt foghatták kezükbe előszőr a trianoni békediktátum 100. évfordulójára a társaság gondozásában megjelentetett reprezentatív, exkluzív kiadványt, mely A trianoni békediktátum hatása a magyarság sportjára címet viseli.

Máté Tünde, a Corvinus Egyetem adjunktusa, a hazai rendezésű sportrendezvények hatásairól és azok örökségéről tartott előadást.
Májer Csaba József/Széchenyi István Egyetem
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek