Az MNB szerint az árstop nem segített letörni az inflációt

A hatósági áras élelmiszereken elszenvedett veszteségeiket a vállalatok más termékek megdrágításával kompenzálták.

„A hazai élelmiszerinfláció mögött meghúzódó tényezők” című, szerdán publikált tanulmányában a Magyar Nemzeti Bank megállapította: „Az ársapkák nem segítették az élelmiszerinfláció visszafogását” - számolt be róla a Telex .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Matolcsyék elemzésükben arra jutottak, hogy az árstop ideje alatt valójában az ársapkák „piactorzító hatásai kerültek előtérbe”, ezáltal nőtt a hazai és a régiós élelmiszer-infláció különbsége. Az árfigyelő rendszer bevezetését azonban sikeresebbnek ítélte az MNB, amely erősítette a vállalatok közötti versenyt, érdemben segítve az élelmiszer-infláció letörését.

A jegybank szerint azért fulladt kudarcba az árstop, mert a hatósági áras élelmiszereken elszenvedett veszteségeiket a vállalatok más termékek megdrágításával kompenzálták.

Az MNB tanulmánya szerint inflációgerjesztő hatása volt még a kiskereskedelemre kivetett különadónak is, de szintén gerjesztette a pénzromlást a forintárfolyam esése, mert annak hatását a koronavírus-járványt követő keresletnövekedés időszakában „könnyebben tudták érvényesíteni” a vállalatok.

Megjegyezték, az áremelkedések miatt visszaesett a fogyasztás, ami végső soron csökkentette az inflációt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek