Meglehetősen veszélyes Magyarországon autózni

Az egymillió főre jutó közúti halálozások tekintetében két szomszédos ország áll a legrosszabbul.

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács adatait tanulmányozva térképezték fel, hol a legbiztonságosabb, illetve hol a legveszélyesebb vezetni az európai kontinensen.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

32 ország közúti halálozásai adatait összevetve ilyen szempontból Románia tűnik a legveszélyesebb országnak – derült ki a VignetteSwitzerland.com tanulmányából - derül ki a vezess.hu cikkéből.

Romániában 85,81 haláleset jutott egymillió lakosra 2022-ben, ami messze a legrosszabb adat, de még így is jobb az ottani helyzet, mint egy évtizeddel korábban: 2012-ben még 95,62 haláleset jutott ugyanennyi lakosra.

Ennél is többet, számszerűsítve 13 százalékot javított a mutatóján a Románia mögött, a második helyen álló Szerbia, azonban a délkelet-európai országban ennek ellenére 82,65 haláleset oszlik el egymillió lakos között. A harmadik helyre Bulgária ért oda, ahol egymillió lakosra kivetítve 77,64 közúti halálesetet jegyeztek.

A legrosszabb öt közé még Horvátország, valamint Portugália került be, noha az előbbi országban 22,53 százalékkal kevesebben hunytak el az utakon a 2012-es állapotokhoz viszonyítva.

Magyarországot szintén a legveszélyesebb ország között jegyzik: Görögország, Lettország, valamint Luxemburg mögé szorulva, kilencedikként rangsorolták. Hazánkban százalékos arányban szerényebb mértékben ugyan, de ugyanúgy csökkent a közúti halálozások száma: míg 2012-ben 60,76, addig 2022-ben 55,22 haláleset jutott egymillió lakosra.

Fordított sorrendben Norvégia végzett az élen, tehát a tanulmány szerint az északi országban a legbiztonságosabb autóval közlekedni. Egymillió lakosra kivetítve 21,38 halálesetet tartanak nyilván a két évvel ezelőtti statisztikákban, ami a 2012-ben regisztrált 29,08-hoz képest 26,48 százalékos javulást jelent.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek