Krasznahorkai László rangos spanyol irodalmi díjat kapott

A hatvanas években alapított Formentor díj első kitüntetettjei között volt Samuel Beckett és Jorge Luis Borges is.

„A magyar nyelv örökségének megismertetéséért, a képzelet elfeledett dimenzióinak helyreállításáért és elegáns írásának virtuozitásáért a zsűri a 2024. évi Formentor irodalmi díjat Krasznahorkai László magyar írónak ítéli oda” – olvasható az MTI-nek eljuttatott közleményben.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az öttagú testület méltatásában kiemelte a magyar íróról „a világ valóságát behálózó, feltáró, elrejtő és átalakító narratív erő fenntartását”, az irodalmi képzelet lenyűgöző labirintusainak felépítését, valamint részletgazdag, lassú stílusát, amely „a szórakoztatás ipari hatásától teljesen idegen irodalom alkotói energiáját tükrözi”.

Krasznahorkai László
MTI

Munkássága az évtizedek során az európai regény művészeti hagyománya iránt elkötelezett nemzetközi olvasóközösséget hozott össze” – fogalmazott a zsűri a Kossuth-díjjal és Nemzetközi Man Booker-díjjal is elismert Krasznahorkai Lászlóról, akinek tizenegy könyve jelent meg spanyolul.

A Formentor nemzetközi irodalmi díjat 1961-ben alapították olyan művek minőségének és integritásának elismerésére, amelyek megszilárdítják az irodalom presztízsét és kulturális hatását. Az első évek díjazottjai között volt például az ír Samuel Beckett és az argentin Jorge Luis Borges.

Több évtizedes szünet után 2011-ben élesztették újra az elismerést, amelyet mások mellett a Nobel-díjas francia Annie Ernaux, az orosz Ludmilla Ulickaja, vagy tavaly a francia Pascal Quignar vehetett át.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek