Most a szülészetek működésébe nyúl bele a kormány

Nem tudni, hogy a családias hangulat-e a cél, vagy az orvoshiány leplezése.

Minden előzmény nélkül jelent meg a kormány honlapján az a miniszteri rendelettervezet, amely szerint érdemben átalakítanák a hazai szülészetek működését – írja hétfői cikkében a hvg360, amelyet a 24.hu is szemléz. A portál szerint azt találgatja hetek óta a szülész-nőgyógyász szakma, hogy a változtatást a családias hangulatú, felesleges orvosi beavatkozás nélküli szülészetek megteremtésének lehetősége indukálja, vagy csupán egy látszatintézkedésről van szó, ami az egyre súlyosabb orvoshiányt próbálja leplezni.

A tervezet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges 2003-as miniszteri rendeletet módosítaná azzal, hogy az eddigi II. és III. szint mellé létrehozná az alacsonyabb, I. progresszivitású szintű szülészeti ellátást is az országban. Ezek lényegében olyan szülészetek lennének, ahova csak komplikációmentes várandósság esetén kerülhetnének a nők.

Ezeken az osztályon nem lenne koraszülött intenzív sem, és neonatológus, azaz újszülöttgyógyász, újszülött-szakápoló, aneszteziológus, vagyis altatóorvos és intenzív terápiás orvos sem állna 24 órában rendelkezésre – ha mégis szükség lenne rájuk, 30 percen belül elérhetőnek lennének.

A rendelettervezet pontosan meghatározza, kik kerülhetnének az I. szintű ellátásba. Így a feltételek között szerepel például, hogy

  • a terhesség szövődménymentes legyen,
  • az édesanya 18 év felett és első szülés esetén 40 év alatt legyen,
  • a terhessége legyen a betöltött 37. és 41. hét között,
  • a magzat ne legyen farfekvéses,
  • valamint a kizáró okok között szerepelnek még egyes betegségek.
  • A tervezetből következik, hogy ezek az osztályok továbbra is kórházakon belül működnének.

    Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

    Kérjük válasszon:

    Hozzásszólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek