A tavaly szeptemberben a felső-ausztriai B148-as úton futott bele az ellenőrzésbe egy kisteherautó, aminek sofőrje nem állt meg a felszólításra, sőt, a rendőrautónak is nekihajtott. Később kiderült, hogy egy 25 éves szír állampolgár vezette a járművet, amiben hátul 18 utas is volt. Mivel a sofőr ellenállt a hatóság felszólításának, a rendőrök figyelmeztető lövéseket adtak le. Úgy tűnt, egérutat nyert a csempész, de az osztrák rendőrök végül utolérték a gyalog menekülő transzportot. A rendőrkutyákkal végzett kutatást követően 18 török származású személyt találtak, köztük gyerekeket is, és letartóztatták a 23 éves szír csempészt is. Mint kiderült társai is voltak; két afgán, 22 és 37 évesek. Ried im Innkreisben ma állítják őket bíróság elé - írja az ORF.
Magyarországon átjutottak, Felső-Ausztriában viszont lebuktak azok az embercsempészek, akik török állampolgárokat akartak Németországba csempészni. Ma tárgyalja az osztrák bíróság a különös ügyet, amiben lövések is eldördültek.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt:
[email protected]
Kérjük válasszon:
Hozzásszólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!
