Ahogy arról lapunk is beszámolt , március eleje óta él egy olyan törvény Ausztriában, hogy aki 60 km/órával túllépi a megengedett sebességet lakóterületen belül, vagy 70-nel lakóterületen kívül, annak a hatóság átmenetileg lefoglalhatja a gyorshajtó járművét. 14 nap után az érintett autót visszaadják gazdájának, viszont ha még egyszer rajtakapják extrém gyorshajtáson, akkor már végleg elkobozzák tőle a járművet, amit a hatóság elárverez.
Ha a gyorshajtás során lakott területen belül 80-nal, lakott területen kívül pedig 90 km/órával lépik túl a megengedett sebességet, akkor a hatóság az első alkalom után végleg elveheti a járművet.
A törvény életbe lépése után néhány nappal meg is történ t az első autó elkobzása, majd nem sokkal később egy magyar sofőr is így járt , aki elektromos autójával 218 km/órás sebességgel száguldott az A3-mas autópályán.
A Kreszváltozás.hu szakportál arra hívja fel írásában a figyelmet, hogy az autó elkobzása Európában nem is annyira ritka.
Olaszország
Olaszországban évek óta szigorúan büntetik az ittas vezetést. Ha a kiszűrt sofőr vérében az alkoholszint meghaladja a 1,5 ezreléket, a járművet lefoglalják és elárverezik . Feltéve, hogy a sofőr az autó vagy a motorkerékpár tulajdonosa. Ellenkező esetben csak elkobozzák a járművet, de visszaadják az autókölcsönzőnek vagy a tulajdonosnak. Ebben az esetben az olaszországi vezetési tilalom, amely általában egy-két év, megduplázódik. Emellett 1500 és 6000 euró közötti pénzbírság is jár, extrém esetben hattól tizenkét hónapig terjedő szabadságvesztés is fenyegeti a szabály ellen vétőt. Az olasz bíróságok elkobzást és árverést is elrendelhetnek a kábítószer hatása alatti járművezetés miatt. Még ha teljesen józanok is, a motorosokat néhány hétre megfosztják motorkerékpárjuktól, ha nem viselnek bukósisakot , vagy olyan sisakot viselnek, amelyek nem felel meg az előírásoknak. Büntetésre akkor is van lehetőség, ha valaki félkézzel vezetve közlekedik, vagy nem ül rendesen a motorkerékpárján.
Lengyelország
Lengyelországban az autók elkobzása 1,5 ezrelék véralkoholszintnél lehetséges , de 0 ,5 ezreléknél is lehetőséget ad rá a szabályozás, amennyiben a sofőr balesetet okoz . A szigorúbb előírások akkor is érvényesek, ha 24 hónapon belül ismét ittasan ül valaki a volán mögé.
Németország
Németországban járművük elkobzásával fenyegetik az illegális autó- vagy motorverseny résztvevőit . A rendőrség a járműveket lefoglalja és bizonyítékként használja fel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a sofőr soha nem kapja vissza az autóját vagy a motorkerékpárját. Igaz ha ítélet születik, annak része lehet, hogy a bíróság elrendeli az autó vagy a motorkerékpár lefoglalását és elárverezését.
Dánia
Dániában „őrült vezetés” esetén kobozhatják el az autót. Ebbe a kategóriába azok a gyorshajtók tartoznak, a kik több mint 100 százalékkal túllépik a megengedett sebességet . Akkor is elkobozható ott az autó, ha két ezrelék vagy annál nagyobb a véralkoholszintje a sofőrnek , illetve ha alkohol vagy kábítószer hatása alatt okoz súlyos személyi sérüléssel járó balesetet . Függetlenül attól, hogy kié az autó. 2021 áprilisa és 2023 júliusa között a dán igazságügyi minisztérium 2500 elkobzott járműről számolt be.
