Halott emberek adatait használta fel, hogy jelölt lehessen

A leadott szavazatok kevesebb mint fél százalékát szerezte meg. Vádat emeltek ellene.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki úgy indult jelöltként a 2022-es országgyűlési választásokon, hogy hamis ajánlásokat használt fel ehhez - írta az MTI.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi a 2022. április 3-án tartott országgyűlési választáson egy budapesti választókerületben kívánt indulni. Ehhez 2022 februárjában átvette a nevére kiállított ajánlóíveket, amelyeken az induláshoz szükséges, legalább 500 érvényes ajánlást kellett összegyűjtenie.

A vádlott pár nap múlva leadott 99 már kitöltött ajánlóívet több mint 700 aláírással. A választási bizottság az ajánlások alapján nyilvántartásba is vette, utólag azonban kiderült, hogy 52 aláírás nem a névtulajdonosoktól származik, 13 ajánlóként feltüntetett ember pedig már korábban elhunyt.

Az ügyészség szerint a férfi, annak érdekében, hogy a választási bizottság az ajánlásokat érvényesnek fogadja el és ezáltal jelöltté válhasson, aláírásával valótlanul igazolta, hogy az íveken szereplő ajánlásokat személyesen ő gyűjtötte, és a felsorolt személyek ajánlása valós.

A férfi a választáson végül a leadott szavazatok kevesebb mint fél százalékát szerezte meg. A Fővárosi Főügyészség a férfit a választás rendje elleni hamis adatok feltüntetésével elkövetett bűntettel vádolja, és azt indítványozza, hogy vele szemben a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek