Ma láthatjuk a napot, de ugyanúgy villámokat is – nem lesz egyszerű

A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul.

A csapadékzóna lassan elhagyja a déli, délkeleti határt is, mögötte egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet. Ma hazánk nagyobb részén hosszabb, a délkeleti, keleti tájakon inkább rövidebb időre süthet ki a nap.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A déli óráktól elsősorban a Dunántúl nyugati és északi részein, valamint a Salgótarján-Szeged vonal szélesebb sávjában alakulhatnak ki záporok, jégdara záporok, amelyeket villámlás, dörgés is kísérhet. A hegyekben hózápor is lehet. Előbb az északnyugati tájakon, napközben már az ország nyugati felén élénk, helyenként erős széllökések kísérik az északnyugati szelet.

Emellett záporok, zivatarok környezetében is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 6 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek