A kínaiak novemberre ígérik a koronavírus-vakcinát

És nem úgy tűnik, mint akik viccelnek.

Láthatóan egyre nagyobb a versenyfutás a gyógyszeripari cégek között, hogy kinek sikerül elsőként működő koronavírus-vakcinával előállnia.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A járványból megerősödve és győztesként kikerülő Kína láthatóan presztízskérdést csinál a versenyből.

A mai napon több vezető hírügynökség, köztük a Reuters is vezető helyen hozza: a kínaiak várhatóan novemberben piacra dobják a vakcinájukat.

Nemzeti Népegészségügyi Központ

A bejelentés szerint az országnak négy olyan Covid-19 oltóanyaga is van, amelyek a klinikai tesztek utolsó szakaszában vannak.

Ezek közül három programot az állam, a negyediket a hadsereg felügyeli.

A hírt az állami tévében is bejelentették, ugyanitt hangzott el, hogy a gyógyszerbiztonságért felelős állami hivatalnok is beoltotta magát az egyik ellenanyaggal, és láthatóan „minden simán halad”.

Az elkövetkezendő időben feltehetően több hasonló bejelentés is lesz a nagy gyógyszergyártók részéről.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek