Megtudhatjuk, milyen áruk mentek össze a boltokban áprilisban

Mosogatószerek és tejtermékek mérete is csökkent.

A Nébih adatbázisa szerint áprilisban több termék mérete is lecsökkent: volt, amelyik 40 százalékkal lett kisebb - írja a hvg.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kormány az úgynevezett zsugorinfláció visszaszorításának céljával arra kötelezte korábban a nagyobb, 1 milliárd forint árbevételt elérő élelmiszerboltokat, hogy az előrecsomagolt, 2020 január 1. és 2023. július 1. között is forgalmazott termékek esetén tüntessék fel, ha a kiszerelés mérete változik.

Az üzlet a jelzést az új méret forgalomba hozatalától számított 2 hónapig köteles megjeleníteni a tájékoztatón. Egyetlen kivétel van, ha a kisebb kiszerelés mellett a korábbit is forgalmazza az üzlet legalább 6 hónapig.

A Portfolio összegyűjtötte az áprilisi bejelentésű, ismertebb márkák termékeit a Nébih adatai alapján.

17 különöző Somat- és 4 Jar-mosogatószer mérete csökkent le, két Tihany camembert sajt pedig 4 százalékkal lett kisebb. Szintén csökkent két Milli-termék mérete, az egyik jelentősen, 40 százalékkal. A lap megjegyzi: utóbbi esetben vélhetően nem burkolt áremelésről van szó, hiszen egy ekkora csökkenés egészen biztosan feltűnik a vásárlóknak.

A fentieken kívül a Penny sajátmárkás, Sissy tejtermékeinek mérete is csökkent. „A desszertek között csökkent még egy Waffi ostya mérete is 30 grammról 23 grammra, amely 23,3 százalékos mínusz, valamint egy Carte D’Or desszertalap is kisebb lett: korábban háromszor 260 gramm volt egy csomagban, az új kiszerelés viszont 33 százalékkal kisebb, ugyanis csak kétszer 260 grammot kapnak a vevők” – írja a Portfolio.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek