A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
Vélhetően a biztonsági kamera felvételén látható négy fiatal fiú gyanúsítható azzal, hogy 2024. május 4-én 17 óra és 19 óra közötti időben Sopron - Sopronpusztán lévő telephelyen több munkagépet, személyautót és egy forgalomból kivont autóbuszt megrongáltak. A rongálással okozott kár négymillió forint.
A feltételezett elkövetőkről a közelben lévő biztonsági kamera felvételt készített, a képek a rendőrség honlapján, ide kattintva érhetők el.
A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható fiatalembereket felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámon. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.