Részegen vezetett, egy utasa meghalt, más maradandó fogyatékosságot szenvedett

Öt és fél évet kapott a sofőr, aki úgy ült kocsiba, hogy előtte, drogot és alkoholt fogyasztott és utasait azzal ijesztegette, hogy a megengedett sebesség duplájával haladt.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyetértve a Győri Ítélőtábla jogerősen szabadságvesztésre és járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki a KRESZ szabályait megsértette, ezzel súlyos következményekkel járó balesetet okozott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az ítélet szerint a vádlott 2019. július 7-én reggel Győrújfalu belterületén úgy vezette a személygépkocsiját, hogy előtte alkoholt és kábítószert fogyasztott. Azért, hogy utasait ijesztegesse, a megengedett sebesség közel duplájával haladt, és többször áttért a szembejövő forgalom sávjába. Az autóban ülő lányok megijedtek, sikítottak. A vádlott és egyik utasa nevetett rajtuk. A járműben senki nem használt biztonsági övet.

A vádlott a közlekedése során egy lassítószigetet balról került ki, majd hirtelen jobbra kormányozta a járművet, ami megcsúszott, először egy jelzőtáblának, majd egy fának ütközött.

A baleset következtében az egyik utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Egy 20 éves lány és a vádlott sérülései maradandó fogyatékosságot eredményeztek. A másik fiatal lány 8 napon belül, az ötödik utas 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett a baleset következtében.

A Győri Törvényszék a vádlottat halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt börtönbüntetésre, közúti járművezetéstől eltiltásra, közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a védő is fellebbezést jelentettek be.

A Győri Ítélőtábla a 2024. május 22-én kihirdetett határozatában egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával. A vádlott cselekményének a minősítése törvényes, vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása szükséges. Annak tartamát 5 év 6 hónapban határozta meg - áll a Győri Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek