A bukott köztársasági elnökök holtig tartó juttatásait elvenné a DK

Dobrev Klára egyetlen kivételnek azt tudná elfogadni, ha egy köztársasági elnök súlyos egészségügyi okból mond le.

Törvénymódosítást kezdeményez a DK, mely kimondja: annak a köztársasági elnöknek, ki idő előtt kényszerül távozni a Sándor-palotából, lemondás vagy megfosztás miatt, annak ne járjanak élete végéig juttatások - írja a 24.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője így fogalmazott:

"Ne legyen élethosszig tartó ötmilliós fizetés, szolgálati lakás, háromfős titkárság, ingyenes, kiemelt egészségügyi ellátás, autó, sofőrrel együtt, valamint évi több mint hetvenmillió forint, amit eljótékonykodhat… Éppen elég pénzébe kerülnek a magyar adófizetőknek azok a köztársasági elnökök, akik kitöltötték hivatali idejüket, nem szabad ezt megadni azoknak is, akik megbuktak; a Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka."

Dobrev Klára egyetlen kivételnek azt tudná elfogadni, ha egy köztársasági elnök súlyos egészségügyi okból mond le.

A törvényjavaslatot a Demokratikus Koalíció frakciója fogja benyújtani, és „minden parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártot” arra kérnek, támogassák a kezdeményezést.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek