A körzeti megbízott mentette meg az életét

A győrladaméri 83 éves asszony elvesztette az eszméletét, és már nem lélegzett.

Győrladaméron élő idős asszony hozzátartozói kértek rendőri segítséget szeptember 19-én 10 óra körül, mivel a krónikus betegségekben szenvedő hölgy lakásába - a belülről bezárt biztonsági ajtón keresztül - nem tudtak bejutni.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A helyszínre érkező Németh Kálmán rendőr főtörzsőrmester - a Győri Rendőrkapitányság körzeti megbízottja - az ablakon lévő redőnyt feltolva észlelte, hogy a beteg magatehetetlenül fekszik az ágyában.

Nyilvánvalóan haladéktalan segítségre volt szükség, ezért az egyenruhás az egyik ablak üvegét a rendőrbotja segítségével betörte és bemászott a lakásba. A 83 éves asszony addigra már eszméletét vesztette, majd néhány másodperc múlva a légzése is leállt.

A rendőr azonnal szabaddá tette a magatehetetlen nő légútjait, majd megkezdte az elsősegélynyújtást, amelynek eredményeként a beteg kisvártatva újra elkezdett lélegezni. A főtörzsőrmester a mentők kiérkezéséig – további segítségnyújtásra készen - figyelemmel kísérte az asszony állapotát, majd a mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársainak további ellátásra átadta a beteget.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek