Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Társbérletben az egyetemi lelkészség

A Széchenyi István Egyetemre költözött a Szent László Katolikus Szakkollégium.
Hirdetés
Hirdetés

Amíg el nem készül új, saját épületük, a győri Széchenyi István Egyetem kollégiuma fogadja be a Szent László Katolikus Szakkollégium hallgatóit. Az egyetem és a Győri Egyházmegye megállapodásának értelmében 48-an már be is költöztek a K4-es blokk hatodik emeletére.

A 2020-as év nagy változást hozott a Szent László Katolikus Szakkollégium életében: a ’90-es évek óta működő intézmény szeptembertől nem a Damjanich utca 58. szám alatti épületben, hanem a Hegedüs Gyula Kollégium K4-es blokkjában fogadja hallgatóit. A döntés okáról Kaposi Gábort, a szakkollégium vezetőjét, katolikus egyetemi lelkészt kérdeztük.

„A tavaszi járványhelyzet következtében hosszú évek után teljesen kiürült a kollégium, így kiváló alkalom nyílt arra, hogy szakemberekkel alaposan átnézessük az épületet. A felülvizsgálat során kiderült, hogy az eddigi diákszálló biztonságos üzemeltetéséhez aránytalanul nagy anyagi ráfordításra lenne szükség. Ezért az egyházmegye úgy döntött, más megoldást keres” – tájékoztatott Kaposi Gábor.

Mivel a fenntartó egyéb, ilyen célra hasznosítható ingatlannal nem rendelkezett, ezért csak a bérlés jöhetett szóba, hogy a szakkollégium folyamatos működése zavartalan maradhasson. Természetszerűleg adódott, hogy a tárgyalásokat a Széchenyi István Egyetemmel kezdjék meg.

„Közösen szerettünk volna megoldást találni erre a problémára. Az egyetem vezetése rendkívül készségesnek mutatkozott, így született megállapodás arról, hogy a következő két évben, amíg az új épületünk el nem készül, a K4-es épület hatodik emeletén egy teljes szintet kapunk negyvennyolc férőhellyel és egy lelkészi irodával. Én nem fogok bent lakni, de lesz egy szobám, ahol elérhetnek majd a hallgatók” – fogalmazott a szakkollégium vezetője.

Ezzel az ideiglenes „társbérlettel” egy átmeneti korszak kezdődött a szakkollégium életében, amely mindenkitől türelmet és megértést igényel. Kaposi Gábor szerint csak azon változtatnak majd, amin feltétlenül szükséges, egyébként igyekeznek mindent a megszokottak szerint intézni.

„Természetesen az egyetemi kollégium szabályait betartjuk, de minket az Egyház értékrendje is meghatároz, amit szeretnénk a Hegedűs Gyula Kollégiumban is követni. Ezen túl továbbra is kötelező lesz a belső kurzusaink teljesítése. Idén ezek rendszere egyszerűsödik, valószínűleg tömbösítve tartjuk majd a foglalkozásokat, melyek helyszínéül a Kálóczy téri templom szolgál majd” – árulta el.

„Ami a kurzusokat illeti, az idei tanévben Az életvezetés etikája című sorozatot hirdetem majd meg, amiben nyitunk az önismeret, a coaching felé, de mindezt a kinyilatkoztatás fényében, a keresztény üzenettől sosem elvonatkoztatva. Ez a program bárki által elérhető lesz, nem csak szakkollégisták látogathatják” – tette hozzá.

A szakkollégium életében meghatározóak a rendezvények is. Ezek sora a vasárnap esti ifjúsági miséktől az egész hétvégét felölelő féléves lelkigyakorlaton át a nagypénteki keresztútig terjed, de az atya szerint nagy népszerűségre tett szert hagyományos farsangi báljuk és az adventi hajnali szentmisék sorozata is. A tervek szerint az említett események a jövőben sem maradnak el, de elképzelhető, hogy más formában valósulnak meg, mint eddig. A lelkész végül arról beszélt portálunknak, hogy tudja, sokakat meglepetésként ért a változás, ám ez a kétéves időszak sok lehetőséget is rejt magában.

„Bízom benne, hogy az előttünk álló két év termékeny lesz a számunkra. Azáltal, hogy egy világi kollégium keretein belül működünk majd, sokan megismerhetnek minket, bekerülhetünk az egyetemi köztudatba. Vonzóvá kell tennünk a magunkat mások számára is. Meg kell mutatnunk, hogy életrevaló, összetartó, nyitott, de keresztény közösséget alkotunk, ahova várunk mindenkit” – zárta szavait.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Hirdetés