Meloni elmondta: az olimpiai játékok idejére szóló béke ötletét Franciaország vetette fel a tanácskozáson. Remek javaslat volt, az „olimpiai békét a résztvevők egyhangúlag támogatták – mondta az olasz kormányfő a G7-csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján. A párizsi olimpia július 26-tól augusztus 11-ig tart.
Az ókori görög olimpiák idején bevett szokás volt, hogy a harcoló felek fegyvernyugvást hirdettek, amely a sportesemény előtt hét nappal kezdődött, és hét nappal utána ért véget, hogy a sportolók biztonságban utazhassanak, és részt vehessenek a megmérettetéseken.
Emmanuel Macron francia államfő már áprilisban jelezte: sürgetni fogja, hogy hirdessenek tűzszünetet a párizsi olimpia idejére, elsősorban a Közel-Keleten, Ukrajnában és Szudánban. Akkoriban Oroszország hűvösen reagált a felvetésre, tartva attól, hogy Kijev erőinek újraszervezésére és megerősítésére használná fel a harcok ideiglenes leállítását.