Megölték a prostitúcióra kényszerített sértettet, a testét pedig elrejtették

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség emberölés és minősített emberkereskedelem miatt emelt vádat egy házaspárral szemben.

A vádirat szerint 2013-ban a házaspár győri bérlakásába költözött a jövedelemmel nem rendelkező fiatal nő, mivel a feleség fiának barátnője volt. Miután a fiatalok szakítottak egymással, az egzisztenciális és szociális szempontból kiszolgáltatott helyzetben lévő nőnek prostitúciós tevékenységet kellett folytatni a feleséggel együtt. A bevételt a férjnek kellett átadniuk.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A lakás ajtajára vasrács volt felszerelve, az ajtó szinte mindig zárva volt. Az egyetlen kulcs a férjnél volt, aki saját belátása szerint hozott döntéseket arról, onnan kit enged ki, vagy oda kit enged be. Amikor a sértett nem akart prostitúciós tevékenységet folytatni, a férj tettleg bántalmazta őt.

2014 őszén összeveszett a házaspár amiatt, mert a feleség megtudta, a férj szexuális kapcsolatot létesített a sértettel. Emiatt mindketten a sértettet okolták és őt mindketten olyan súlyosan bántalmazták, hogy a fiatal nő a helyszínen életét vesztette.

A sértett testét a házaspár egy bőröndbe rejtve a lakásból kivitte és elrejtette.

Az ügyészség a letartóztatás hatálya alatt álló terheltekkel szemben – egyebek mellett – arra tett indítványt, hogy a bíróság a bűncselekmények beismerése esetén a vádlottakkal szemben 16 év – 16 év fegyházbüntetést szabjon ki. A bűncselekmények büntetési tétele egyébiránt, a halmazati szabályokra tekintettel 22 és fél év szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek