Itt vannak a július 1-jén induló otthonfelújítási program szabályai

Az európai uniós forrásból biztosított, 108 milliárd forintos keretösszegből a becslések szerint mintegy 20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás - közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.

Hangsúlyozták, július 1-jétől nyújtható be kölcsönkérelem az otthonfelújítási programra az MFB Pont Plusz lakossági hálózat fiókjaiban. A végleges felhívás június 17-én délután jelenik meg a palyazat.gov.hu oldalon. Az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítésére a kormány döntése alapján még kedvezőbb feltételekkel igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes kölcsön.

Hozzátették, a társadalmi egyeztetésen beérkezett rekordszámú észrevételen alapuló módosítások szélesebb kör számára teszik elérhetővé a programot, amely így még jobban illeszkedik az otthonuk felújítását tervező családok igényeihez.

Az otthonfelújítási program keretében a kormány kamatmentes kölcsönnel és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti, ösztönzi a családi házak energetikai korszerűsítését. Az európai uniós forrásból biztosított, 108 milliárd forintos keretösszegből a becslések szerint mintegy 20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések - ismertették.

Kitértek arra, a program társadalmi egyeztetése során kiemelkedően sok, több mint 500, jellemzően előremutató és alkalmazható javaslat érkezett be. Az észrevételek alapján több ponton is változott, új elemekkel egészült ki a felhívás.

A legtöbbeket érintő újdonságok a következők: a futamidő a korábban tervezett 8 évről a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 évre emelkedett. A havi törlesztőrészlet így az előzőleg kalkulált 25-36 ezer forinttal szemben 14-25 ezer forint lehet, e többletkiadás tehát még nagyobb arányban, akár teljes egészében is megtérülhet a családok rezsijének csökkenésében.

Sokak kérésére, köztük szakmai szervezetek felvetésére is bekerült a támogatható tevékenységek közé a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése.

Új, korszerű, műanyag szerkezetű nyílászáró mellett a fa szerkezetű nyílászárók beszerelése is támogatott.

Az EPS hőszigetelés mellett a kőzetgyapot hőszigetelés is a támogatott építési anyagok közé került.

A saját forrásba beszámíthatóvá vált a lakástakarékpénztári megtakarítás.

A 30 százalékos energia-megtakarítás elérése érdekében az elszámolható saját forráson felül további el nem számolható egyéb forrás is felhasználható az ingatlan korszerűsítéshez.

A családok számára kedvezően módosult a vissza nem térítendő támogatás arányának megállapításához kapcsolódó jövedelemszámítás módja is. A jövedelmi szint meghatározása során figyelembe veszik az igénylővel egy háztartásban élő, eltartott gyermekeket - részetezték.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a pályázat fő eredményfeltétele, hogy a 30 százalékos energia-megtakarítást mindenképp szükséges elérni. Ennek érdekében minden igénylőnek javasolt tanácsadó igénybevétele a kölcsönkérelem benyújtása előtt. A szakemberek segíthetik a korszerűsítés megtervezését, hogy a megvalósult beruházás eleget tegyen a megtakarítási feltételnek.

A fejlesztések legfontosabb hozadéka, hogy jelentősen csökkentik a támogatott családok energiafelhasználását. A nyertesek így könnyebben tarthatják fogyasztásukat a sávhatár alatt, még nagyobb mértékben részesülhetnek a rezsicsökkentés előnyeiből. Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti az ellátás biztonságát, mérsékli az energiaszektor környezetterhelését, hozzájárul a klímavállalások teljesítéséhez. Az otthonfelújítási program közel 130 milliárd forint megrendelés-állományt generálhat az építőiparban és építőanyag-kereskedelemben, ezzel hozzájárul a gazdasági növekedés újraindításához is - tájékoztattak.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek