Hazájában épp leköszönt, a NATO-ba pedig beköszön Mark Rutte

Megvan az új főtitkár.

A a NATO-tagországok döntése alapján Mark Rutte, Hollandia leköszönő miniszterelnöke lesz a szervezet következő főtitkára Jens Stoltenberg utódjaként. Rutte hivatalosan október 1-jén veszi át a pozíciót, amikor Stoltenberg tízéves mandátuma lejár. Rutte hosszú politikai karrierje során több botrányt túlélt, és az Európai Unióban Orbán Viktor egyik legkeményebb kritikusaként ismert.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Korábban a magyar kormány blokkolta Rutte NATO főtitkárrá válását, de az ellentéteket azóta sikerült feloldani. Orbán Viktor nemrég támogatását fejezte ki Rutte jelölésével kapcsolatban, miután Rutte garantálta Magyarország kimaradását a NATO ukrajnai műveleteiből.

Rutte megválasztásának utolsó akadálya Klaus Iohannis román elnök visszalépése volt, aki így támogatásáról biztosította Ruttét. Egyébként Stoltenberg már korábban jelezte, hogy nem indul újra a jelöltségért.

A NATO főtitkár három fő feladata: a szövetség konzultációs és döntéshozatali folyamatainak irányítása, a szervezet első számú szóvivőjeként való működés, és a nemzetközi személyzet vezetése. A főtitkár hagyományosan európai politikus, míg a Műveleti Parancsnokság feje amerikai.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek