Az M85-ös gyorsforgalmi út megépülte az előnyök mellett sok bonyodalmat is okoz Sopron térségének. Az átalakított csomópontok mellett az is új megoldásokra sarkallja a tervezőket, hogy egyelőre csak Fertőrákos csomópontig, azaz a Pozsonyi útig lesz kész a sztráda. A kelet felől érkezők tehát dönthetnek, hol hagyják el az M85-öst, Sopron-kelet csomópontnál, a Balfi útnál, vagy a Pozsonyi útnál.
Feltételezhető, hogy sokan az út ideiglenes(?) végéig fognak közlekedni, ami jelentős többlet terhelést jelent majd a Pozsonyi útnak, azaz a 8527-es számú útnak. Mivel sokan Ausztria irányába szeretnének továbbhaladni, választhatnak: vagy elmennek a kelénpataki határátkelő felé, de akkor be kell menniük a városba. Másik lehetőségként elmennek a szentmargitbányai határátlépési pont felé. Főként előbbi variáció jelent problémát: a Pozsonyi út ugyanis az utóbbi években rendszeresen bedugul, a Szent Mihály temető melletti körforgalom pedig még tovább lassítja az áthaladást. Nem segít a helyzeten az sem, hogy általában a buszok is a dugóban állnak, a kerékpárosokat pedig a hivatásforgalomban alternatívát nem jelentő, Szárhalmi-erdő alatti kerékpárútra száműznék.
A Cyberpress figyelt fel arra, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal szeptember 15-én függesztett ki egy hirdetményt , melyben egy 850 méter hosszú új útszakasz megépítéséről van szó.
Az UTIBER Közúti Beruházó tervrajzán látható is, mi az elképzelés: a Pozsonyi úton Tómalom felől érkezvén az út a mostani Homokbánya utca vonalában nyugat felé fordulna, majd a temetőt megkerülve a Mély úton keresztül érné el a 84-es főút belterületi szakaszát, azaz a Storno Ferenc utat. Az új útszakasz mindkét végén jelzőlámpás forgalomirányítás lenne.
Érdekes megoldás, mindenesetre a környék telkeinek tulajdonosai nem feltétlenül lennének boldogok, ha ez a megoldás valósulna meg: jelentős földmunkára, támfalak építésére, növényzet irtásra lenne szükség, bár a terv tartalmazza azt is, hogy telepítenének több helyre zajvédő falat.
