Cserbenhagyót keres a rendőrség

Az ismeretlen autós motorkerékpárosnak okozott sérüléseket Nagycenk és Kópháza között.

A 84-es számú főútvonalon Nagycenk felől Kópháza irányába közlekedett egy ismeretlen személy, ismeretlen honosságú és forgalmi rendszámú személygépkocsijával 2020. szeptember 19-én 20 óra körüli időben. A főút 111-es kilométerszelvényében az előtte haladó gépkocsisor előzésébe kezdett, amelynek során a vele szemből érkező – szabályosan közlekedő – Honda típusú motorkerékpárnak ütközött. A baleset során a motorkerékpár sofőrje megsérült. Az ismeretlen gépjárművezető a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül távozott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.

A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán Sopronban, Lackner Kristóf u. 5. szám alatt, vagy telefonon a 99/311-234-es számon, illetve a 112-es segélyhívón.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek