A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a vádlottak idén áprilisban együtt italoztak egy Győr-Moson-Sopron vármegyei falu vendéglátó egységében.
Az egyikük elfáradt, kiment az autójába aludni. Röviddel ez után a társa – és másik három ittas személy – utána ment, felkeltették, mivel haza szerettek volna menni. Ekkor a férfi felkelt, az autója kulcsait átadta a korábban vele együtt italozó társának, majd az öt személy a közepes fokban ittas férfi vezetésével elindult.
Ám a rendőrjárőrök megállították őket és megállapították a sofőr ittasságát.
Az ügyészség a sofőrt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével, társát járművezetés tiltott átengedésének vétségével vádolja. Előbbi bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége, utóbbi ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt korábban volt már büntetve - áll a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség tájékoztatójában.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.
