Nézegessen régi fotókat az 1900-as évek eleji Balatonról

Amikor még nem mérgezte a tömegturizmus a tavat. A Fortepan gyűjteményéből szemezgettünk.

Szerethetjük, utálhatjuk a Balatont, de az tény, hogy legtöbbünknek életre szóló emlékeket adott és ad a magyar tenger. A Fortepan archívumának régi fotói izgalmas betekintést nyújtanak a tó és környezetének közel száz évvel ezelőtti életébe.

Balaton régen
fortepan/Kőszegi Anna

A 20. század eleje: a nyugalom időszaka

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A 20. század elején a Balaton még csendes, nyugodt hely volt, ahol a helyi lakosok és néhány belföldi turista élvezte a víz közelségét. A korabeli fotókon idilli képeket láthatunk, mint például a keszthelyi kikötőről készült fotón, ami valamikor az 1890-es években készült, háttérben a Hullám és Balaton szállóval, jobbra pedig a Festetics-kastéllyal.

Balaton régen
fortepan/Klösz György

Az 1900-as évek elején még a bikini sem indult hódító útjára. Más volt az elfogadott divat.

Balaton régen
fortepan/Kurutz Márton

Persze ekkoriban még hétköznapi látvány volt a földművelés és állattartás is errefelé. Az alábbi, 1915-ben készült fotón épp a Balaton vizével töltik az ökrök vontatta lajtoskocsit, míg az asszonyok mostak, illetve szapultak.

Balaton régen
fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum

Gyermekek pancsolnak a sekély vízben, és néhány pihenni vágyó család piknikezik a parton. A táj érintetlensége szinte tapintható.

Balaton régen
fortepan/Péchy László

Ekkoriban még nem létezett a mai értelemben vett tömegturizmus. A turisták kis számban érkeztek, és leginkább a természet és a csend vonzotta őket.

Balaton régen
fortepan/Zsilinszky Sándor

Ezen a Balatonszemesen készült képen a fiatalok talán éppen a saját kezükkel készített fa vitorlást készülnek vízre bocsátani.

Balaton régen
fortepan/Flanek-Falvay-Kováts

Siófokon a fesztiválok előtti időkben is szerettek az emberek pózolni a kamera előtt, mint ezen az 1933-ban készült felvételen.

Balaton régen
fortepan/Csontos Péter

A 21. században a Balaton környéke jelentős változásokon ment keresztül. A part menti területek nagy részét beépítették, és a szabadstrandok száma jelentősen lecsökkent. Az elmúlt években a tó körüli fejlesztések tovább gyorsultak, gyakran a helyi közösségek és környezetvédők tiltakozása ellenére.

Balaton régen
fortepan/Weygand Tibor

A mai képek a Balatonról már egy teljesen más képet mutatnak: luxusnyaralók, szállodák és éttermek sora épült fel, sok helyen pedig a korábban szabadon hozzáférhető partszakaszokat magántulajdonba vették. A természetes táj eltűnőben van, és a helyét a modern infrastruktúra veszi át.

Balaton régen
fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum Erdélyi Mór cége
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek