Párizsi olimpia - Megnyílt az olimpiai falu

Már az első napon több száz versenyző, kísérő érkezését várják.

Hivatalosan megnyílt csütörtökön a párizsi olimpiai falu, melyben már az első napon több száz versenyző, kísérő érkezését várják.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Párizs északi részében, Saint-Denis, Saint-Ouen és az Ile Saint-Denis között elterülő, 52 hektáros falu közel 14 500 hivatalos személynek, köztük 9000 sportolónak lesz majd az otthona a legforgalmasabb időszakban.

"Készen állunk" - jelentette ki Augustin Tran Van Chaut, a falu igazgatóhelyettese a France Info rádiónak nyilatkozva, hozzátéve, hogy kétszáznál több ország delegációja lakik majd itt.

A szervezők már csütörtökön több száz - pontosabban ezer és kétezer közötti - versenyző, illetve edző, hivatalos kísérő beköltözésével számolnak.

A magyarok első nagyobb csoportja - a Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint - hétfőn érkezik, akkor a női kézilabdázók és a tornászok foglalják el a helyüket a faluban.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek