VírusRadar néven érhető el magyar kontaktkövető app

Már több mint ötvenezren töltötték le.

Németország után további tíz európai országban is bevezetik a szövetségi kormány megbízásából fejlesztett kontaktkövető okostelefon-alkalmazást, amely figyelmezteti használóját, ha fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került az új típusú koronavírus egy igazolt hordozójával, írja az MTI. Mindeközben a VírusRadar nevű magyar verziót már több mint ötvenezren töltötték le a közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Németországban nagyszabású kormányzati reklámkampánnyal népszerűsített kontaktkövető alkalmazás – hivatalos nevén Corona Warn-App – akkor riasztja a felhasználót, ha legalább 15 percig 2 méteres távolságon belül tartózkodott telefonjával egy olyan igazolt fertőzöttel, akinél ugyancsak volt okostelefon, rajta az alkalmazással, amelyben rögzítette, hogy pozitív eredményt mutat a koronavírustesztje. A riasztott felhasználó így tudhatja, hogy elkaphatta a vírust, és az értesítés arra sarkallhatja, hogy megvizsgáltassa magát.

A következő lépésben “európaizálják” az alkalmazást, a napokban készülnek el az új verzióval, amelyet októberben tíz partnerországban – Ausztria, Csehország, Dánia, Észtország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Lettország, Olaszország, Spanyolország – vezetnek be, mondta Timotheus Höttges, a fejlesztést az SAP német szoftvercéggel együttműködve végző Deutsche Telekom német távközlési vállalat vezérigazgatója. - írja a drivemebaby-hu oldal.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek