Sorozatban ötödször olimpiai bajnok az amerikai férfi kosárlabda-válogatott

Curry: Ez olyan volt, mint egy hetedik meccs az NBA-rájátszásban.

A címvédő gárda szombaton 98-87-re verte a házigazdákat a teltházas Bercy Arénában, így egymás után a második ötkarikás fináléban győzte le a francia csapatot. A 36 éves, négy NBA-bajnoki címmel rendelkező Curry meghatódottan beszélt első olimpiája után:

Stephen Curry
Getty images
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

„Életem nagy pillanata ez. Olyan volt a döntő, mint egy NBA-rájátszásos párharc hetedik meccse, amelyet idegenben kell megvívni. A 82-79-nél dobott triplám volt a sorsdöntő, akkor elkaptam a ritmust, és még hármat bedobtam. Hihetetlen pillanat volt” – jelentette ki a nyolc hármassal záró sztár, aki egy perccel a vége előtt be is mutatta a híres „menjetek aludni” mozdulatát. Más kérdés, hogy mégsem ő, hanem a szerbek ellen épphogy megnyert elődöntőben tripla duplát elérő 39 éves extraklasszis, LeBron James lett a torna legjobbja.

Steve Kerr szövetségi kapitány – aki a Golden State Warriorsban is Curry edzője – azzal kezdte, egyedül az ő szurkolóik szégyellték volna magukat egy olimpiai ezüstérem után.

„Steph élete egyik legnagyobb meccsét játszotta. Idegenben, Párizsban, a hazaiak ellen, az aranyéremért küzdve - mint egy fotóalbum. Ő pedig szeret fotóalbumokban szerepelni” – tette hozzá.

Az amerikai válogatott 17. aranyát nyerte meg, és legutóbb a 2004-es athéni elődöntőben kapott ki Argentínától.
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek