Szökésben lévő pakisztáni férfi ellen folytat eljárást a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség

Vádat emeltek egy 48 éves férfival szemben, aki magyar társával bizonyítottan tizennégyszeres embercsempész.

A vádirati tényállás szerint a 48 éves férfi 2019 májusában, egy bécsi hotelben egyezett meg magyar társával, hogy migránsokat fognak Európába csempészni. A megegyezés szerint a vádlott volt az, aki magyar társának megmondta, hogy a migránsokat mikor, honnan, hova kell szállítani, míg magyar társa feladata a sofőrök beszervezése és a járművek beszerzése volt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vádlott magyar társát a bűncselekemények során utasításokkal látta el, és alkalmanként négyezer euró fizetséget ígért neki.

Sopron környékén többször buktak már meg csempészek, akiket a törvény szigorúan büntet.
Police.hu

Az elkövetők 2019 májusa és októbere között 14 alkalommal csempésztek embereket az Európai Unió területére. Ez idő alatt a pakisztáni vádlott magyar társának több mint 16,5 millió forintot fizetett ki, amiből a magyar elkövető közel négy milliót jutatott a sofőröknek.

Végül a nyomozó hatóságok a magyar elkövetőt és a sofőrök egy részét 2019-ben elfogta, ellenük már 2022-ben vádat emelt az ügyészség. A szökésben lévő pakisztáni terhelt ellen távollétében emelt vádat az ügyészség minősített embercsempészés miatt. Vele szemben 10 évtől 25 évig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek