Átadták a Soproni Civil Díjakat

Tegnap, kedden a Hűségkútnál adták át az idei Soproni Civil Díjakat. A Nyerges Ferenc által alapított díjakat idén már a Lehgűségesebb Városért Egyesület képviseletében Jakál Adrienn adta át.
Nyerges Ferenc és Jakál Adrienn
Keszei László

A közönségdíjat ebben az évben a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület kapta, az állatvédelemért, a felelős állattartásért és a bajbajutott állatokért tett kiemelkedő munkájukért. A díjat Tölli-Molnár Beáta vette át.

Tölli-Molnár Beáta a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesülettől
Keszei László
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az Adományozási Testület döntése alapján az István Bíró Civil Oklevelet a Szeretet Háza Alapítvány kapta, akik Dombi János vezetésével hosszú évek óta önzetlen munkával segítik Sopron és környéke rászorulóit.

Dombi János a Szeretet Háza Alapítványtól
Keszei László

Az Adományozási Testület döntése alapján a Szent Mihály Civil Díjat a Cyberpress.hu szerkesztősége kapta, akik "bebizonyították, hogy van még független sajtó, és lehet még úgy sajtót csinálni, hogy kellő kritikával élnek mind a jobb- és mind a baloldal felé". A díjat Leczovics Zsolt vette át.

Leczovics Zsolt a Cyberpresstől
Keszei László

Az Adományozási Testület döntése alapján az István Bíró Civil Díjat Hirschler Rezső, Sopron egykori polgármestere kapta.

Hirschler Rezső
Keszei László

Nyerges Ferenc, a díj alapítója elmondta, mivel már 4 éve nem lakik Sopronban, azt a döntést hozta, hogy átadja soproniaknak ezen díjak adományázást. Reméli, hogy a Leghűségesebb Városért Egyesület a jövőben is felelősséggel és alázattal fogja kezelni a Soproni Civil Díjak átadását.

A díjazottak és a díjátadók
Keszei László

A teljes átadót az Ikvahír közvetítette Facebook oldalán:

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek