Sokáig csak elfelejtette, ám most eszébe jutott, hogy még tag, úgyhogy gyorsan megtette.
„Nem leszek csendestárs sem abban, ahogyan bezárják a boltot az LMP-ben” – írja Vágó Gábor, az LMP egykori alapító tagja, aki a posztjában azt is bejelentette, hogy kilép a pártból - írja a
hvg.hu
.
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
„Bár Európában élve csak távolról követtem a magyar közéletet, de abban, hogy először a DK segédcsapata lett, majd a kormánypárti térfélre játszották át a pártot, már nem tudok részt venni” – közölte.
Vágó megvallotta, hogy már jó ideje érzelmileg eltávolodott a párttól, aztán egyszerűen csak elfelejtett kilépni belőle, most azonban megteszi.
Ez a tartalom a szombathelyi központú
Nyugat.hu és a soproni központú
Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre.
Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül
itt, vagy facebook messengeren
ide kattintva. Esetleg emailben, itt:
[email protected]