Ne számítson már idén se nyugdíjemelésre, se nyugdíjprémiumra!

Nem alakultak jól a számok.

Nem várható évközi nyugdíjemelés novemberben, és nyugdíjprémium sem lesz az idén – számolt be a Népszava Katona Tamásra, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértőjére hivatkozva.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Idén novemberben azért nem várható kiegészítő nyugdíjemelés, mivel az év egészét nézve nem haladja meg a 6 százalékot az infláció. A nyugdíjprémiummal hasonló a helyzet, mert ugyan 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt a költségvetés, ennek a fele sem jött össze. Márpedig a nyugdíjprémiumnak pedig az a feltétele, hogy a GDP legalább 3,5 százalékos növekedést mutasson.

Varga Mihály pénzügyminiszter egyébként néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a jövő évi költségvetésben 3,2 százalék körüli inflációval számol a kormány, a nyugdíjak pedig ezzel megegyező mértékben emelkedhetnek januártól.

A Pénzügyminisztérium volt államtitkára viszont úgy vélekedett, hogy a tárcavezető túl korán, a szükséges adatok ismerete nélkül nyilatkozott.

Azt is hozzátette, hogy több százezer nyugdíjasnak rendívül alacsony az ellátása, az átlagnyugdíj összege 230 ezer forint, a medián érték - vagyis az az összeg, amennyinél az érintettek fele kevesebbet, fele pedig többet kap - még ennél is alacsonyabb, alig haladja meg a 200 ezer forintot.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek