A Győri Járási Ügyészség három rendbeli lopás miatt emelt vádat egy büntetett előéletű férfival szemben, aki félmeztelenre vetkőzött annak érdekében, hogy a levetett ingével az ellopni szándékozott termékeket eltulajdoníthassa.
A vádirat szerint a 62 éves férfi idén februárban szabadult utolsó szabadságvesztés büntetéséből. Idén nyáron egy üzletlánc különböző üzleteiből három esetben, egy vegyesboltban még egy alkalommal követett el lopást. Az eltulajdonított termékek köre széles: élelmiszer, alkoholos termékek és ruhaneműk is ide tartoznak összesen 82.528 forint értékben.
A negyedik alkalommal a férfi egy győri barkácsáruházban lopott el egy tapétavágót, majd magához vett egy dekopírfűrészt és egy ütvefúrót is. Levetette az ingét és azzal takarta el a termékeket, majd – a lopott dolgokkal együtt – távozott az üzletből.
A biztonsági őrök azonban távozását követően feltartóztatták, így az okozott 55.549 forintos kár megtérült.
Az ügyészség a vádiratban szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a többszörös és különös visszaesőnek számító vádlottal szemben.
A barkácsáruházban elkövetett lopást a biztonsági kamera rögzítette.
