Bevallom, nem szeretem a novembert, a decembert sem igazán, főleg azért, mert a délutánt simán kettévágja a sötétedés, és már három óra után villanyt kel kapcsolni otthon.
Ennek a fő oka az, hogy október végén jön a téli időszámítás, és vissza kell állítani az órákat. Figyelem, ezt most, október 26-án, szombat éjszak kel megtenni.Elvileg éjjel három óráról két órára kell visszaállítani az órát. De, ugye, az online is elérhető cuccaink órái automatikusan állnak át, nekem csupán kettő darab órát (a nappali falióráját és egy világító számlapos hálószobai órát) kell visszatekernem, és semmi nem történik, ha ma este vagy holnap délelőtt teszem ezt meg.
Egyébként nagyon halkan írom, hogy Magyarországon a téli időszámítás a normális. Ha a 80-as években nem vezetik be a nyári időszámítást, akkor azóta is, egyfolytában a mostani téli időszámítás szerint élnénk a mindennapjainkat.
A többségnek a hosszabb nappalok tetszenek
De így, hogy megismertük a hosszabb ideig tartó nappalokat, nem is engedünk ebből. Legalábbis egy három és fél évvel ezelőtti közvélemény-kutatás eredménye szerint.
Tízből nyolc (81 százalék) megkérdezett szerint jobb lenne, ha nem állítanánk át évente kétszer az órát, hanem egy időszámítás lenne hazánkban és Európában. Mindössze 13 százalék gondoljt másként.
Leginkább a városokban, illetve a községekben és kertes házban lakók gondolták úgy, hogy jobb lenne óraátállítás nélkül (85-83-83 százalék); az óraátállítás mellett leginkább a panelházakban, és a megyeszékhelyekén élők voltak. (22-17 százalék)
A válaszadók kétharmada (65 százalék) ha időszámítást választhatna, akkor a nyárit választaná, amikor este tovább van világosabb. A megkérdezettek negyede (26 százalék) szerint a téli a jobb, amikor reggel hamarabb világosodik.
Bár minden korcsoportban többségben voltak azok akik inkább a nyári időszámítást választanák, a 45-59 év közöttiek 30 százaléka, illetve a 60 évnél idősebbek 29 százaléka szerint a téli időszámítás lenne a jobb.
Mi lesz az átállítás eltörlésével?
Az óraátállítás eltörlése mér közel tíz éve napirenden van. Eredetileg gazdasági okokból vezették be, de mára ez az ok eltűnt, maradt az átállítás okozta nehézség, amikor az emberi szervezet nehezen át áll a másik időszámításra, és ezt fáradtsággal, fejfájással, rossz közérzettel jelzi.
Az Európai Uniós is tervezte, hogy egységesen, ugyanabban az időpontban törlik el az óraátállítást. Azt, hogy melyik időszámítást választják, az adott országra bízták volna. De aztán lekerült a napirendről, hiszen jött a járvány, majd az azt követő infláció, háború, energiaválság, és nem maradt idő az átállítás eltörlésére.
Így holnap hajnalban is tessék felkelni három órakor, és visszaállítani az órát két órára. Így lenne szabályos.
