Kitárja kapuit a soproni Líceum, s mindent megmutat

November 12-én és 13-án tárt kapukkal és nyitott osztálytermekkel várja leendő diákjait és szüleiket a Líceum. Mindent megmutatnak, minden kérdésre válaszolnak.

A hangulatos udvart, az izgalmas történelmi épületet is bejárhatják a Nyitott Kapuk Napján az érdeklődők a Líceumban. Bemutatkozik az iskola; a licisták a diákéletről mesélnek, a tanárok bemutató órákat tartanak, a laborban kísérletek, a díszteremben beszélgetések is lesznek. Nem maradhat kérdés megválaszolatlanul, hiszen a rendezvény célja az, hogy segítse az iskolaválasztást.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A mostani negyedikesek ilyenkor megilletődötten szokták átlépni a nagy kapu küszöbét, és szorosan fogják szüleik kezét, amikor belépnek a gimnáziumba. De a tapasztalat az, hogy percről percre felengednek és érdeklődve figyelnek. November 12-én, kedden nyolc órától 10.35 óráig érdemes velük beülni egy-egy órára, hogy lássák, hallják, megismerjék a líceumi hangulatot.

A leendő ötödikesek három program közül választhatnak. Az egyik variációban kísérletező laborórák és robotika, angol nyelv és matematika óra követik egymást az első három órában. A másodikban természettudomány, történelem, majd labor, illetve robotika óra, a harmadikban pedig földrajz németül, nemzetiségi német irodalom és labor, illetve robotika bemutató órát követhetik végig.

A mostani nyolcadikosok november 13-án, szerdán még több variáció közül választhatnak. Az angol nyelvi előkészítő iránt érdeklődőknek a kísérletező laborórák után lehetőségük lesz beülni a nulladik évfolyamos angol nyelvi órára, majd a már 12. évfolyamos volt angol nyelvi előkészítősök órájára is - így látni lehet majd, hová fejlődtek a diákok. Negyedik órában a díszteremben a licisták adnak ismertetőt az angol nyelvi előkészítő és a magyar tagozat erősségeiről. A német nemzetiségi képzés leendő diákjai laborórák után nemzetiségi német nyelvtant, majd történelmet németül hallgathatnak, illetve megismerhetik a diákok véleményét a nemzetiségi oktatásról. Egy másik variációban a labor, a matematika, a kémia, illetve a történelem, a német nyelv és a labor követik egymást, míg az ötödik lehetőség a biológia, magyar, labor sorrendű óralátogatás. Mindegyik variációban a negyedik óra a díszteremben lesz, ahol diákok beszélnek a tagozatokról.

Minderről áttekinthetőbb képet kapnak az iskola honlapján (bdeg.hu) a beiskolázás menüpont alatt.

A 17 órakor kezdődő szülői tájékoztató az iskola dísztermében lesz, itt részletes ismertetést kapnak az érdeklődők nemcsak a Líceumról, hanem a felvételi eljárásról is. Az érdeklődő leendő licisták és szüleik november 13-án 11.35 órától a kollégiumot is megtekinthetik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek