Eredetileg a Felsőbüki Nagy család palotája állt a ma ruhagyári tömbként ismert épület helyén, ezt bővítették ki 1869-ben, hogy helyet adjon a leánynevelő intézetnek. Ezekről az évtizedekről értékes-érdekes könyvet írtak már a történészek. A békés napokat háborús évek követték; 1921-ben itt hirdették ki először, hogy Sopron magyar maradt, lévén az épület ebédlőjében dolgozott a szavazatszámláló bizottság. A világégések során kórház működött a falak között, a szocializmusban pedig átalakították ruhagyárrá.
Már az építéstörténete is megér egy külön bekezést: a nagyméretű saroktelken hiába mutat ma egységes homlokzati megjelenést, a tömb több szakaszban épült. Először a mai épület nyugati szakaszán álló részét építette fel Nagy Sándor táblabíró 1833-ban Hild Vencel tervei szerint. A városi palotát 1883-ban Schneider Márton tervei alapján kétemeletessé építették át a Tiszti Leánynevelõ Intézet részére. Az 1883-ban épült rész második emeletén kapott helyet a könyvtár és kápolna is. Utóbbit I. Ferenc József császár és magyar király avatta fel. A császári látogatás hatalmas izgalommal töltötte el szépanyáinkat és szépapáinkat. Az épületet aztán Schneider 1883-ban készült terveinek felhasználásával 1890-ben újabb szakasszal bővítették. Az épület nagyméretű sarokrizalittal lezárt újabb szakasza az 1927-ben bekövetkezett bővítés eredménye. Az épületbelső fő jellegzetességei a háromhajós, klasszicista kapualj, a reprezentatív lépcsőházak, a boltozott belső terek és az igényes burkolatok - írja a wikipédia.
A háború után néhány évig üresen állt az intézet, aztán 1952-ben ide költözött át a Vitnyédi utcai épületét kinövő ruhagyár. A fénykorban volt, hogy több mint kétezren jártak ide dolgozni. Tizenhárom alkalommal tüntették ki élüzem címmel; termékei pedig 1985-ben és 1986-ban is BNV-nagydíjat kaptak. Egy szomorú történet is fűződik az épülethez, igazi soproni rejtély: 1981. július 20-án a Soproni Ruhagyár pincéjében akkoriban működtetett tekepályánál vérbe fagyva találták a fiatal takarítónőt, G. Oszkárnét. Az asszonyt agyonverte valaki, akinek kilétére sosem derült fény...
A rendszerváltás után a ruhagyárat is utolérte a sorsa; részvénytársasággá alakult, majd privatizálták. 2006-ban egy kecskeméti székhelyű befektetőcsoport hatszázmillió forintért jutott hozzá az ingatlanhoz. Lelkesen nyilatkozták is hamarosan, hogy szálloda lesz a Rákóczi utcai épületből. A már akkor is nyolc-tíz milliárdosra taksált beruházás jogerős építési engedélyt kapott 2010-ben, de a világgazdasági válság miatt a bank kihátrált. Bár a tulajdonos kecskeméti cég időről időre azt nyilatkozta, hogy megvalósítják elképzeléseiket, semmi nem történt a Rákóczi utcának ezek a részén. Időnként a tűzoltóságnak kell a tetőre másznia és megakadályoznia, hogy az egyre rosszabb állapotban lévő falakról valakinek a fejére essen egy darab. Nagy kár, hogy végig kell néznünk a nagy múltú épület romlását. Különösen bántó ez a jövő évi nagy évforduló miatt is, hiszen a népszavazás századik évfordulóján stílszerűen itt kellene megtapsolnunk a szónokokat. De itt most félő, a fejünkre esne valami.
Enyugat plusz
Szerettük volna megtalálni a kecskeméti befektető céget, ami tavaly még biztosan birtokolta az ingatlant. Bár a cégjegyzék szerint a kft. működik, a telefont nem veszik fel. A különleges tudakozó által megadott számon pedig csak az automata mantrázza: ezen a számon előfizető nem kapcsolható.
