Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vett dolgozói

Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vett dolgozói – közölte a vasúttársaság.

A tájékoztatás szerint a juttatást az érintett dolgozók a jövő héten kapják meg. A MÁV-csoportnál 332-en dolgoztak az árvízi terepi védekezésben, vagy irányították a terepi védekezést a helyszínen.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Azt írták, a Duna szeptemberi áradása miatt meg kellett védeni a Komárom-Esztergom vonal mentén a vasúti töltést, a táti vízügyi védművet és a H5 dunai szakaszt érintő HÉV-alagutat.

Az október 22-én kihirdetett kormányhatározat előírja a Duna magyarországi szakaszán levonult árvíz elleni védekezésben részt vett dolgozók szolgálatának elismerését – közölték.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek